2020. december

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat 2020. év december
hónapban.

December hónapja az egyik legszeretettebb időszakunk. Miközben az emberek milliói a
Szeretet Ünnepére, Jézus Születésének Ünnepére várakoznak, a mindennapokat most is
beárnyékolja a vírus veszély. Ez utóbbi kivédésének tekintetében sajnos nem jutottunk
előbbre. Ezért a szép ünnepeink közepette most sem szabad megfeledkezni magunk,
szeretett családtagjaink és mások egészségének védelméről. Kifejezetten figyeljünk
magunkra, a szűkebb és tágabb környezetünkre!!!

December hónapban mindkét intézményben megtartottuk az önérvényesítő
csoportfoglalkozásokat. Adventi foglalkozásunkat, Mikulás és Karácsonyi Ünnepségünket
nem volt lehetőségünk megtartani. Sajnos elmaradt a beérkezett rajzokból rendezendő
kiállításunk is.

A 2020. július 1. napjával elindított Otthoni Segítés szolgáltatásaink keretén belül a
családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük
szerinti segítségeket biztosítani tudjuk, illetve a jelen súlyos egészségügyi helyzet miatt
három családnál átmenetileg szünetelnek a szolgáltatások. Öröm, hogy újabb családoknak
tudunk segíteni nehéz mindennapjaikban.

December hónapban lehetőségünk adódott megtartani a szupervíziós tréningünket.
Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt keretén belül december hónapban ismét online
tartottak workshopokat a szociális intézményekben.

Az október hónapban kiírt irodalmi és rajzpályázat nyertes fiataljait ajándékcsomagokkal
jutalmaztuk. Bízunk abban, hogy a szép hagyományunkat a következő évben is folytatni
tudjuk.

Minden Kedves Olvasónknak, Családoknak, intézményekben élő és dolgozó Embereknek, a
hazánk Lakosságnak Áldott, Szép Karácsonyt, az Új Évben töretlen egészséget, Békét,
Örömöket, Erőt, Biztonságot és minden jót kívánok Egyesületünk nevében szeretettel!
A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.

Felelős: Fábri Lászlóné