2020. március

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége: ÉFOÉSZ Elfogadásért
Önérvényesítő Egyesület nevében köszöntöm a Kedves Olvasót: 2020. március hónapban.

Március 14. napjára Magyarországon is realizálódott, hogy a világméretű influenza járvány
hazánkban is sok embert fog megbetegíteni, azonban fel kell venni a harcot ellene.
Kormányunk az óvintézkedéseket bevezette és azok betartására szólítja fel a lakosságot.
Szervezetünk nevében is: NYOMATÉKOSAN FELHÍVOM MINDEN EMBERTÁRSAM FIGYELMÉT A
SZEMÉLYI TISZTASÁG MINDEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TÖRTÉNŐ BETARTÁSÁRA, ÖNMAGUNK
VÉDELME ÉRDEKÉBEN!!

Egyesületünk életében március az a hónap, amikor elkezdünk készülni a májusi és júniusi
programjaink megvalósítására. Ezek tekintetében: sajnos várakozó álláspontra volt szükségünk
helyezkedni.
Természetesen nem mondunk le a rendezvényeink és a megyei, valamint a városi szintű
projektjeinknek egy későbbi időpontokban történő megvalósításukról.

Rajz és irodalmi pályázatainkat kiírtuk és meghirdettük. Tapasztalatunk, hogy az intézményekben élők
és tanulók, továbbá a családokban élő érintett személyek is nagyon szeretnek alkotni.
Jelenleg zárt környezetben az írás, festés és rajzolás egy nemes kikapcsolódás, a szépre nevel, fejleszti
a kreativitást, van, vagy lesz sikerélménye fiatalnak és felnőttnek egyaránt. A majd elkészült
pályamunkákból rendezendő kiállításról nem mondtunk le, mihelyst lesz rá lehetőség, a beérkező
munkákból azt megrendezzük.

Természetesen köszöntjük majd az Édesanyákat, megemlékezünk az Esélyegyenlőség – és az Önálló
Életvitel Napjáról is.

Szíves tájékoztatásul: 2020. évben is várjuk egyesületünkbe a régi tagokat, továbbá új tagok és
önkéntes segítő munkatársak jelentkezését is köszönettel vesszük.
Elfogadjuk és megköszönjük a magánszemélyek és vállalkozások személyi jövedelemadója 1%- nak felajánlásait. Az így befolyt pénzösszeget szervezetünk a működési célú kiadásokra fogja fordítani.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban jelent meg és az ÉFOÉSZ honlapján, valamint a saját
honlapunkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné