2019. június

Az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasót 2019. június hónapban.  Az eltelt 1 hónap munkáiról az alábbiakban számolok be.

Az Országos Bírósági Hivatal elfogadta szervezetünk 2018. évről szóló Közhasznú jelentését, amelyben a 2018. évben végzett szakmai és pénzügyi tevékenységet rögzítettük.

Az egyesületünk által készített és a Nemzeti Együttműködési Alaphoz beadott 1 darab pályázatunkat az Alap sajnos várólistára tette. Számunkra azt jelenti, hogy a működési és szakmai célú pályázatokban kért forrás realizálása szervezetünk számára nagyon esetleges.

Egyesületünkhöz megérkezett az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége által kiírt pályázat 2019. éves támogatásának 50%-a. Köszönjük szépen!

Az EFOP projekt kapcsán: az infokommunikációs akadálymentesítés – digitális jóléttel kapcsolatos képzés keretén belül: egyesületünktől két személy vett részt Budapesten képzésben. A már hónapokkal ezelőtt megkezdett workshopok/kézések a csoportoknál folyamatosak, továbbá június hónaptól kezdődően elindulnak az úgynevezett „okos eszközökkel” történő képzések is.

Ismét megköszönöm a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak a személyi jövedelemadójuk 1%- a felajánlásait. Egyesületünk minden pénzeszközt tisztel és megbecsül, azok a működésünk stabil működéséhez járulnak hozzá.

Felhívom Tagtársaink szíves figyelmét, hogy továbbra is lehetőségük van a 2019. éves tagsági díj rendezésére, amelyet személyesen az egyesület irodájában, vagy csekken befizetve tehetnek meg.

Szeretettel várjuk sorainkba azon személyeket, akik önkéntes feladatokat vállalnának. Köszönjük! Önkéntes feladatok végezhetők irodahelyiségünkben, terepen és például sérült/fogyatékossággal élő társaink rendezvényekre történő kísérése tekintetében.

A nyáron nagyon sok szép élmény és kikapcsolódási, feltöltődési lehetőség vár mindnyájunkra. Ugyanakkor fontos magunkra figyelni, szükséges, hogy a veszélyeket elkerüljük. SZÉP NYARAT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

A hírlevél papír alapon 150 példányban készült és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné