2017. augusztus

Szervezetünk nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat; 2017. augusztus hónapban. Bízunk abban, hogy tagjaink a szélsőséges időjárásban is jól érzik magukat az üdülőhelyeken és vigyáznak magukra, családtagjaikra és társaikra is. Reméljük, hogy a szeptember hónapban rendezendő programjainkon találkozni fogunk egymással.

Augusztus hónapban először a szeptember 18. napján Budapesten megrendezésre kerülő,  „Sérült Gyermekek Napja” országos szintű integrált rendezvényre való utazásokat készítjük elő. A programra autóbusszal kívánunk utazni, megyénk távolabbi pontjairól is elsősorban az autóbusszal történő utazást részesítik előnyben. A jelentkezésünket leadtuk és segítettünk a Párkányban, Szenc városban, Galántán és Érsekújváron élő és dolgozó barátaink, valamint sorstársaink jelentkezésében is.

Második kiemelt rendezvény a 2017. szeptember 23. napján Pásztó városban megrendezésre kerülő „Nógrád Megye Napja”, amelyre szervezetünk szintén jelentkezett. A programban elsősorban a frissen megjelent kiadványunkkal, az abban leírtakkal kívánjuk az önkormányzatok és a szociális szféra szakembereinek a kiváltás és a támogatott lakhatás fontosságára felhívni a figyelmet.

A következő közvélemény formáló, integrált rendezvényünk időpontja: 2017. szeptember 27. napja. Ezen a napon tartjuk meg a regionális szakmai konferenciánkat, amelynek témája a kiváltás és a támogatott lakhatás lesz. A téma releváns jelentőséggel bír Nógrád megye életében, hiszen a szakosított szociális ellátást nyújtó nagyintézmények Nógrád megyében is átalakulnak és a lakók családias környezetekben fognak lakni. Megyénk tekintetében ez a folyamat először a Bercel községben működő szociális intézményben kezdődik meg. A konferencia előadói Borsod-Abaúj-Zemplén, – Heves, – Pest, – Veszprém és Nógrád megye kiváló szakemberei. Szakember előadóinktól minden építő javaslatot és tapasztalatot köszönettel fogadunk. Egyesületünk azt kívánja elérni, hogy a változásokra  az érintett intézményekben zökkenő mentesen készüljenek fel a munkatársak és az érintett lakók is. Bizakodva tekintsenek az új életforma irányába, amelyhez természetesen az adott települések befogadó készsége elengedhetetlen. Ezért egyesületünk Nógrád megyében az ÉFOÉSZ Központi Irodájával közösen vesz részt a felkészítő programokban.

Szervezetünk augusztus és szeptember hónapokban kiadványokat kíván megjelentetni „Kiváltás – támogatott lakhatás témakörökben, ezzel is segítve az érintett szakosított szociális intézményekben, az önkormányzatokban és a szociális szféra más területein dolgozó szakemberek felkészülését. Mint már érintettük, az első kiadványt Pásztón kívánjuk bemutatni, a második füzet pedig a kiváltás folyamatában részt vevő és érintett személyeknek szól.

A hírlevél papír alapon 150 példányban jelenik meg és az ÉFOÉSZ honlapján, valamint saját honlapunkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné