2016. december

Egyesületünk is elérkezett a 2016. év utolsó hónapjához. Minden Olvasót szeretettel köszöntünk december hónapban.

A november hónap és a december is eseményekben gazdag hónapok. Novemberben egyrészt készültünk az előttünk álló feladatokra, másrészt pedig országos szintű szakmai és kulturális programon vettek részt egyesületünk tagjai Budapesten.                                                                                   Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége november 30. napján az Országházban emlékezett meg a szövetség megalakulásának 35. évfordulójáról.  A rendezvényt Gyene Piroska elnök asszony nyitotta meg, ezután több köszöntő is elhangzott. Az ünnepség keretében adták át a Göllesz Viktor Ösztöndíjakat, többek között a tanulás, a művészet és egyéb kategóriákban kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiataloknak. A rendezvényen oklevél elismerésben részesült munkatársaink egy része is. Az ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződött be, majd vendégvárásra hívták a megjelenteket. A konferencián egyesületünkből nyolc személy vett részt. A lehetőséget és az utazás támogatását ez úton is megköszönjük.

Egyesületünkben Felügyelő Bizottsági ellenőrzéstörtént, a bizottság tagjai mindent rendben találtak. Elvégeztük az éves leltározást is, a leltárt végző munkatársak hiányt, vagy többletet nem állapítottak meg.

Egyesületünk a „Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja” alkalmából a Balassagyarmati Főplébániával közösen: december 3. napjára jótékonysági hangversenyre hívta a komoly zenét kedvelő barátokat és a város lakóit. A Nagytemplomban megrendezett hangversenyen köszöntőt mondott Szöllősi Sándorné egyesületünk elnöke. Fellépett Kőszeghy Aranka, a Szent Felicián Kórus, a Kamarakórus Unterwéger József Zsolt karnagy vezetésével, Palánki Éva fuvolaművész, Híves Mária szoprán és Molnár Ottó orgonaművész Szlovákiából.  A nagy értékeket közvetítő, csodálatos hangversenyt minden érdeklődő ingyenesen hallgathatta.  A felajánlott adományokat egyesületünk köszönettel fogadta.

Szervezetünk december 6. napján tartotta az integrált, megyei szintű, közvélemény formáló Mikulás- Karácsonyi Ünnepségét és megemlékeztünk egyesületünk megalakulásának 5. évfordulójáról. Ez alkalomra pályázatokat írtunk ki. 101 darab pályamunka érkezett, amelyekből a kiállítás a Madách Imre Városi Könyvtárban látható. A rendezvényen felléptek sérült és egészséges fiatalok, köszöntöttük az Alapító Tagokat és a bensőséges, jó hangulatú rendezvény vendégvárással ért véget. Az ünnepségen 75 személy vett részt. Itt köszönjük meg az ÉFOÉSZ, a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola, a Madách Imre Városi Könyvtár, az Esélyek Háza és önkéntes segítőink szíves támogatásait.

Egyesületünk megköszöni, hogy olvasták hírlevelünket. Bízunk abban, hogy a következő évben olvasótáborunk bővülni fog. A 2016.- os évet lezárjuk. Minden Kedves Olvasónknak szeretettel kívánunk Áldott, Békés Karácsonyt és Boldog Új Évet, erőt és egészséget!

A Hírlevél honlapunkon is olvasható. Megjelenik 150 példányban. Felelős: Fábri Lászlóné